Idénre lezárul Honismereti Tanfolyamunk

December 2-án, szombaton délután 15.00 órakor – idén utoljára – ismét találkozunk Honismereti Tanfolyamunk résztvevőivel a Teleki Magyar Házban. A program:

Történetek a nagybányai festőiskoláról (2 óra)
– előadó: Várvédő Zsolt műgyűjtő
Gyakorlati idegenvezetés, gyakorlati vendéglátás (2 óra)
– előadó: Szász Imre hivatásos idegenvezető

Az előadásokra nem csak a tanfolyam résztvevőit várjuk, a nagyközönség számára a belépő alkalmanként 5 lej. Continue reading

Folytatódik a Teleki Magyar Ház felújítása!

Az elmúlt években lezajlott utcai homlokzatfelújítást és a faragott kapu restaurálását követően ezekben a hetekben az udvari homlokzaton dolgozunk, a nagyház főbejárata felőli falfelületet újítjuk fel.

Továbbra is köszönjük ADOMÁNYAITOKAT, amellyel – a magyar állam és a Bethlen Gábor Alap támogatása mellett – az elmúlt években is segítettétek a munkálatokat s amellyel reméljük ezután is mellettünk álltok.

VÁSÁROLJATOK TÉGLAJEGYET – ezzel a Házat is támogatjátok, ugyanakkor esélyessé váltok arra, hogy valamelyik erre a célra felajánlott értékes műalkotás boldog tulajdonosai legyetek. Legközelebb advent idején, idei karácsonyi vásárunk alkalmával lesz SORSOLÁS, amelyen minden téglajegyes támogatónk részt vesz! Részletek ITT!

Mikulásváró a babamamáknál

Baba-mama-papa Klub – december 6-án, szerdán délután 17 órától a Házban!

Szeretettel várjuk a pocaklakókat, és természetesen a már csúszkálókat-mászkálókat-totyogókat, vagyis minden nagybányai csöppséget aki még nem óvodás! Mikulásváró délutánunkra kiemelt szeretettel és különleges AJÁNDÉKKAL várjuk a 2017-BEN SZÜLETETT nagybányai kisbabákat, valamint anyukáikat, apukáikat!

Töltsük a Teleki Magyar Házban a délutánt, mondikáljunk, mondókázzunk együtt!

Megy a bölcső vándorútra

Örömmel újságoljuk: vándorbölcsőink egyike vasárnap újabb pici gazdára talál. A Nagybánya-óvárosi református templomban a délelőtti istentisztelet keretében a Galánthay-családnak, illetve októberben született kislányuknak, Zsófia Gabriellának fogjuk átnyújtani.

Mint korábban is tudósítottunk, a gyáli Ágymester Manufaktúrának és Czotter Andrásnak köszönhetően idén tavasztól két Vándorbölcső is járja útját Nagybánya környékén: a 47. számú eddig Avram Csilláék kisgyermekét, az 53. számot viselő pedig a Páll-család elsőszülött kislányát ringatta.

Esetleg Ti is babát vártok és szeretnétek, ha bölcsőben ringana? Ha Nagybánya-környékén vagy bárhol Máramaros megyében éltek, bátran töltsétek ki a jelentkezési űrlapot. A jelentkezés folyamatos!

Virrantó – a guroló játszóház Máramarosban

Egyedülálló és újszerű gyermekprogram vándorol ezekben a napokban Máramaros megye településein. A Virrantó Játszóbusz – a Nyugaton nagy múltra visszatekintő mobil iskolák és a szintén régóta sikerrel működő mozgó játszóházak tevékenységét ötvözve – 3-14 éves gyermekeknek kínál magyar nyelvű kreatív ismeretterjesztő foglalkozásokat játékos formában segítve a gyerekeket készségeik és képességeik fejlesztésében.

„Magyarország első guruló játszóháza” Nagybánya-környéki körútjának megszervezését a Teleki Magyar Ház segítette. A játszóbusz november 6-án Szinérváralján, november 7-én Avasújvárosban és Vámfaluban, november 8-án Monón és Szamosardón, november 9-én Magyarberkeszen és Koltón, november 10-én Kapnikbányán és Felsőbányán, november 11-én Magyarláposon és Domokoson, november 13-án Máramarosszigeten és Hosszúmezőn fogadta-várja a gyermekeket, játékokkal, sporteszközökkel, kézműves sarokkal, gyermek- és ifjúsági könyvekkel, valamint CD- és DVD-tárral. Mindezt tematikus foglalkozások, logikai-kreatív kincskereső csapatjáték, zenés-kézműves hagyományőrző programok, népdal- és néptánctanítás teszik teljessé, vagy beszélgetések gyermeknyelven – például pénzügyekről, gazdaságról, az internet veszélyeiről, mégpedig Vitéz Vanda verses meséinek segítségével.

A Virrantó Játszóbusz programjait szeretettel ajánljuk figyelmetekbe!