Réti István (1872-1945)

„Mûterme, a nagybányai festõtelep bejáratánál, mindig úgy nézett ki, mintha bérlõje… éppen elutazni készült volna… Pedig Réti talán nem készült sehova, atlaszként tartotta vállain a telepet, s õrzõ szelleme akkor is ott lebegett a vizek felett, mikor sorsa máshova szólította. Soha sem akart más lenni, mint festõ, mégis keveset alkotott. Életmûve maga a kolónia lett, s a mûvészi nevelésnek szentelt áldozatos pálya” (Muradin Jenõ).

A festõtelep alapító mesterei közül õ az egyetlen nagybányai születésû. 1872. december 16-án látta meg a napvilágot. Apja kincstári fõerdész volt, akiben „valami mûvészeti hajlandóság is élt: szeretett rajzolgatni, olykor festeni is, szerette a képeket, úgyhogy a fiú nagy sereg illusztrált könyv útján ismerkedett meg mûvészeti munkákkal.” (Lyka Károly). Középiskolai tanulmányait 1882-ben ugyan még a minoriták vezetése alatt álló cintermi gimnáziumban kezdi, de az utolsó három osztályt már az államosított intézetben fejezi be. 1890 nyarán érettségizett. Mindvégig jó tanuló. Nyolcadikosként a „Petõfi-önképzõkör” ifjúsági elnöke.

Szerencséjére az õ rajztanára is (mint Thormáé) Horváth Henrik volt, akire egykori növendéke haláláig hálával gondolt: „Az iskolán kívül is tanított, feljáratott magához, és amit tõle tanultam, sohasem kellett megtagadnom.” A mûvészi pálya iránti vonzódását fokozta a Thorma Jánossal annak haláláig tartó bensõséges barátsága. Még csak hetedikes, amikor a nála csaknem 3 évvel idõsebb barátja hazajön Münchenbõl és mesél neki az új festésrõl, a modern mozgalmakról. Nem csoda, ha érettségi után, Réti már nem akar más lenni, csak festõ. Pedig a közben özveggyé vált édesanyja csekély jövedelmébõl (kis nyugdíj, bérbeadott ház) kellett megéljenek. „S az anya, aki bízott fia tehetségében, szivósságában, szeretetében és minden felelütlenségtõl mentes józanságában, fel is áldozta biztos anyagi forrásukat a fia tanulmányainak” (Aradi Nóra).

Tanulmányait õ is a pesti Mintarajziskolában kezdi, de azt otthagyva, Münchenben Hollósy szabadiskolájában, majd a Julián iskolában folytatja. Három év munkájának eredményeként 1903-ban megfesti elsõ jelentõsebb sikerét hozó képét, a „Bohémek karácsonyestje idegenben”-t. További életútja azonban inkább a tanítás, mint a képalkotás felé sodorja.

Egy ideig szorosan együtt halad barátja életútjával (1896 – a nagybányai festõiskola elindítása, 1902 – a Szabad Festõiskola megteremtése). Ez az együtthaladás még jóideig megmarad 1913 után is, amikor Réti tanári állást vállal a budapesti fõiskolán. Az I. világháború után Lyka Károllyal újjászervezte a képzõmûvészeti fõiskolai oktatást, majd ismételten annak rektora lett. Egy ideig nyaranként még lejött Nagybányára, hogy segítse Thormát az iskolai korrektúrában, messzirõl is együtt volt azonban a festõteleppel, irányította, támogatta kisebbségi sorsban vívott létküzdelmüket.

A fõiskoláról 1938-ban ment nyugdíjba és kezdte könyvét, a kolónia történetét föltáró mûvét szerkeszteni. A negyvenes évek elsõ felében munkássága elismerését jelentették a Kisfaludy Társaság Greguss-díja valamint a Baumgarten-díj. 1942-ben Nagybánya díszpolgárává választotta, 1943-ban pedig elfogadta, hogy gimnáziumunk képzõmûvészeti köre az õ nevét viselje.

Hosszas betegség után, Budapest ostroma alatt, 1945. január 17-én szívszélhûdésben halt meg. A háború alatt ideiglenesen a Liszt Ferenc tér rögtönzött sírjába lehetett csak eltemetni. Utóbb a székesfõváros díszsírhelyen hantolta el a Kerepesi úti temetõben.

Comments are closed.