Schönherr Gyula (1864-1908)

Amint önéletrajzában írja, 1864. szeptember 26-án „egy mesésen szép õszi nap délutánján” látta meg a napvilágot, a Híd-utcában, a református templom melletti családi „kis házban”. Apja, Schönherr Antal jogot végzett és jó ideig Nagybánya rendõrkapitánya volt. Anyja, Csausz Anna Pesten nevelkedett az angol kiasasszonyoknál. Az 1867-ben Koltóra visszatért Teleki Sándor és annak vendégei (Türr István, Jókai Mór, ifj. Lendvay Márton, Törökfalvi Pap Zsigmond, Reményi Ede) gyakran megfordultak a Bercsényi (ma Closca) utcában felépült „nagy házban”.

1874 õszén iratják be az akkor még hat osztályos minorita gimnáziumba. Negyedikes korában diáklapot szerkeszt és kertjük filagóriájában „régészeti kiállítást” rendez. 1880 õszén szülei akaratát követve beiratkozik a szatmári fõgimnázium VII. osztályába s itt is érettségizik 1882 tavaszán. A bécsi Pázmáneumba véteti fel magát, egy évi vívódás után azonban lemond arról, hogy valamikor is lelkipásztor legyen, s õsszel már jogot tanul Budapesten. Közben mint „múzeumi könyvtári napidíjas” megkezdi kenyérkeresõ munkásságát. 1883-86 között jogász és tisztviselõ. Közben sorban jelennek meg tanulmányai, elõbb Décsényi majd Schönherr név alatt. A Történelmi Társulatnak, majd a Heraldikai és Geneológiai Társaságnak lesz tagja, lapjaik munkatársa.

Sokat tett szülõvárosáért. 1889-ben, a Történelmi Társulat idelátogató tagjai számára a fõgimnázium dísztermében kiállítást rendezett, felsorakoztatva régi történeti ereklyéink egész sorát. Ez a rendezvénye volt lényegében a kiindulási alapja az 1904-ben az õ szorgalmazására létrejött városi múzeumnak.

Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1896-ban levelezõ tagjává választotta. Ugyanebben az évben Nagybánya városa megbízza a település monográfiájának megírásával. Hatalmas anyagot gyûjtött össze, de korai halála (1908. március 24.) megakadályozta életmûvének befejezésében.

1910-ben mûvészi kivitelû bronz emléktáblával jelölték meg azt a házat, amelyben gyermekkorát, fiatalságát élte, s amelyben nemes szíve örökre megszûnt dobogni. Az emléktáblát a II. világháborút követõen tüntették el helyérõl.

Comments are closed.