Teleki Blanka (1806-1862)

Erdélyi arisztokrata család sarja, a ma Máramaros megyéhez tartozó, közeli Hosszúfaluban (Satulung) született 1806. július 5-én. Apja, a szigorú és zárkózott, ám igencsak mûvelt Teleki Imre jelenleg felújítás alatt álló kastélyában töltötte gyermekkorát.

Fiatal korában mûvészi pályára készült, hazai és külföldi mesterektõl tanult festészetet és szobrászatot. A nõnevelést nagynénje, az elsõ magyar óvódákat alapító Brunszvik Teréz hatására választotta élethivatásul. 1846-ban leánynevelõ intézetet állított fel Pesten, azzal a céllal, hogy korszerûen mûvelt, a magyar nyelvet kitûnõen beszélõ, a nemzet iránt elkötelezett fõrangú leányokat neveljen. Ez volt az elsõ magyar középfokú leányiskola. A mai budapesti Szabadság téren álló tanintézet vezető tanára Vasvári Pál volt. A növendékek közvetlen felügyeletét Lövei Klára látta el, a nevelõmunkát Teleki Blanka irányította.

Az intézetet 1848 végén, Pest kiürítésekor bezárta, majd Lövei Klárával együtt Debrecenbe követte a kormányt. Késõbb Szegedre menekült, pénzzel, élelemmel segítve a sebesült honvédeket. A szabadságharc bukása után a család Szatmár megyei birtokán, Szatmárpálfalván élt, bujdosókat rejtegetve, gyűjtögetve a szabadságharc ereklyéit. Több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta és külföldi forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezésérõl a bécsi rendõrség tudomást szerzett. 1851-ben letartóztatták, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona „búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések” színhelye volt.

Letartóztatását követõen két éven át raboskodott Pesten, az Újépületben. A hatalmas kaszárnya egyik sarka éppen szembenézett az egykori nevelõintézet épületével. A tárgyalás során a hadbíró ezt jegyezte meg róla a periratban: „Ritka szellemi képességû és tudományos mûveltségû, meg nem félemlíthetõ, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású hölgy.”

1853. június 30-án hangzott el az ítélet: tíz évi várfogság. Keserves évek következtek, amelybõl 6 évet Brünnben, Olmützben és Kufsteinben töltött. Amnesztiával szabadult 1857-ben. Már 51 éves volt, amikor szellemileg frissen, de testileg megtörten és kimerülten húgához költözött Párizsba. Ott halt meg, távol hazájától, 1862. október 23-án, s azóta is ott nyugszik a montparnasse-i temetõben.

Comments are closed.