Képek a Ház életéből
A Ház megalapítása óta számtalanszor tapasztalhattuk: bármily szemléletesen is igyekeztünk kívülállóknak SZAVAKKAL leírni, hogy mit jelent számunkra a „Ház”, vagy a „Teleki” – ahogy itt Nagybányán nevezzük –, a buzgó és jószándékú bólogatáson kívül nemigazán sikerült többet elérni. Az Erdély különböző tájairól, Magyarországról, vagy távolabbról érkezett látogatók többnyire és igazán csak a helyszínen értették meg örömünket, lelkesedésünket, s nyilatkoztak vérmérsékletük szerinti intenzitással, de mindig az elismerés hangján az egykori Teleki-hajlékról, az épületben zajló közösségi életről, rendezvényekről.
Legszívesebben persze Önnek is személyesen mutatnánk be otthonunkat.
Addig azonban, amíg erre alkalom adódik, lapozgassa bátran és fogadja szeretettel létezésünk/születésünk első két esztendejének időrendbe szedett képes bizonyítékát. Kezdjük mindjárt 2001-gyel...
|