Harmadik próba

Beküldési határidő: 2014. április 15. – 22.00 óra

Amikor esténként ágyba bújtok, bizonyára legkevésbé gondoltok arra, hogy honnan is származik a ruha, vagy cipő, amit levettek magatokról. Ma már mindannyian az üzletből vásárolunk, ahová valamelyik kisebb-nagyobb üzemből kerülnek a sokszor futószalagon gyártott használati cikkek, de ez nem volt mindig így. Hosszú évszázadokig az emberek a két kezükkel, egyenként készítették maguknak az élet mindennapi kellékeit. Akik azonos mesterséget űztek, céhekbe tömörültek. Nagybányán már a középkorban ismert volt a szabók, a szűcsök, a mészárosok, a fazekasok, a lakatosok és a vargák céhe. Később a kádárok, kőművesek, kovácsok, késcsinálók, pékek, bádogosok és más mesterségbeliek is alakíthattak céheket. A mesterek általában a település legtehetősebb polgárai közé tartoztak, de a nagybányai ötvösök, kőfaragók, képírók a fejedelmi udvarokba, erdélyi főurak szolgálatába is eljutottak.

Első feladat: Nyitott szemmel járva még ma is fellelhetünk környezetünkben mesterembereket, akik a megfelelő tudás birtokában csodálatos dolgokat képesek létrehozni. Nos, mi most mesterembereket keresünk, mégpedig sürgősen! Lehet kovács, bádogos, borbély, szabó, órás, suszter, kádár, pék, kerékgyártó, asztalos, szatócs, virágkötő, fazekas vagy szíjgyártó, dolgozhat sallangvászonnal, fergettyűvel, cakkrádlival, kecskelábbal, koronggal, árral, agykarikával, péklapáttal, pomádétokkal, húzóval, klóbnival, csinmetszővel, vonómérővel, vagy gyaluval – a lényeg, hogy mesterember legyen, a településeteken (vagy közvetlen környékén) éljen, és minél hagyományosabb munkaeszközökkel dolgozzon. Teljességre törekedve állítsátok össze településetek mesternévsorát (név, mesterség)! Majd válasszatok ki két mesterembert a névsorból, látogassatok el hozzájuk, és kérjétek meg őket, hogy meséljenek a mesterségükről, az általuk használ munkaeszközökről. Akár interjú, vagy más szöveges formában jegyezzétek le, amiket hallottatok. Mutassátok be részletesen legalább egy hagyományos munkaeszköz használati módját (fotókkal és magyarázattal), s természetesen mindkét mesterség képviselőjével készítsetek csoportképet!

***

Ha megvagytok az első feladattal, jutalomkirándulásra hívunk Nagybányára. Hallottatok már a bányavirágokról? A föld mélyében növekvő különlegesen szép természeti képződmények ezek, amelyek egy, vagy több ásványból állnak. Vannak köztük egészen ritkák, de akadnak olyanok is, amelyek nagy mennyiségben megtalálhatók. A kifejezés a bányászoktól származik, akik a karbidlámpák, foncák, vagy mécsesek imbolygó fényénél színpompás ásványokkal gazdagon benőtt sziklahasadékokra bukkantak, mint valami rejtett kincsesházakra. Még ma is sokan kockáztatják életüket, hogy a már bezárt Nagybánya-környéki bányákba bejutva szert tegyenek egy-egy szebb bányavirágra.

Második feladat: Van Nagybányán egy múzeum, amely Európa egyik leggazdagabb bányavirág-gyűjteményét őrzi. És van valaki, akinek magángyűjteménye csodálatos bányavirágokat tartalmaz (legszebb darabjait Budapesten mutattuk be nemrég), s aki vállalta, hogy szívesen lesz idegenvezetőtök egy múzeumi barangolás során. Vegyétek fel vele a kapcsolatot, egyeztessetek időpontot és irány a csodák nagybányai palotája! Ne felejtsetek magatokkal vinni papírt és ceruzát, valamint kinyomtatva az alábbi, letölthető térképet. Jelöljetek be rajta valamilyen színnel minél többet azokból a bányavidéki településekből – ha tudjátok a település magyar elnevezését is feltüntetve –, ahol a múzeumban látható legszebb bányavirágok származnak. Vajon hol, melyik bányában találták a következő ásványokat: Vivianit, Scheelit, Semseyit? A múzeumlátogatást követően készítsetek csoportképet múzeumi vezetőtök társaságában!

***

Harmadik feladat: Meglepetéééés! Mármint nem áruljuk el, hogy mit kell majd tennetek, azt azonban igen, hogy hol és mikor: március 29-én, szombaton délután 14.00 órától a Teleki Magyar Házban. A feladat további részét majd itt fogjátok megkapni. Kb. 3 órás programra számítsatok, mivel azonban a végrehajtásához elengedhetetlen az esőmentes időjárás, egy alternatív időpontot (esőnapot) is megjelölünk: április 12 (ugyancsak szombat). Fontos, hogy mindannyian egyszerre, egy időben itt legyetek – tehát vagy mindannyiatokkal március 29-én, vagy (rossz idő esetén) mindannyiatokkal április 12-én találkozunk! Írószer legyen nálatok, egyébre nem lesz szükségetek!

Megjegyzések

Mielőtt az Ásványtani Múzeumot felkeresitek, feltétlenül egyeztessetek telefonon, a 0745310972-es telefonszámon (a gyűjtő bácsit Faragó Vilmosnak hívják, a belépőjegyeket is majd tőle fogjátok megkapni). A múzeum nyitvatartási rendje: kedd-péntek 9.00-17.00 óra között (utolsó belépés 16.30 órakor), szombaton és vasárnap 9.00-14.00 óra (utolsó belépés 13.30 órakor)

A feladatok pontozásánál ezúttal is az eredetiséget, a talpraesett megoldásokat és az igényességet értékeljük leginkább. Nagyon fontos hogy csapatban dolgozzatok, s ahol lehet, ez a beküldött feladatokból is kiderüljön. A csoportképek esetében egyetlen csapattag hiányzását fogadjuk el (az intendáns nem csapattag), ennél több hiányzó pontvesztést jelent.

A szöveges feladatmegoldásokat és fényképeket a dludovicus@gmail.com email-címre várjuk. A határidő április 15., pontosan 22.00 óra. Sok sikert és jobbnál-jobb ötleteket, fantáziát, kitartás kívánunk nektek a játékhoz, a Bányavidék felfedezéséhez!

Amelyről tudjátok: Otthonunk és az is marad!

További információk:
Dávid Lajos (0744-919166)
dludovicus@gmail.com
Markó Hajnal (0740-751490)
telekihaz@tmh.alphanet.ro

LETÖLTHETŐ változat
TÉRKÉP (nyomtatott formában a Teleki Magyar Házban is beszerezhető)

Comments are closed.