Honkutatók

CSAPATKAPITÁNY: Bobolog Krisztián, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, VI. osztály
INTENDÁNS: Bokos Enikő

Dobrai Laura, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, V. Osztály
Kádár Gabriella, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, V. Osztály
Eiben Eduárd, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, VI. osztály
Incze Szilárd Denis, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, VI. osztály
Incze Sylvia, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, V. Osztály
Sebők Izabella, Petőfi Sándor Általános Iskola, Koltó, VI. osztály

1. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– csapatnév: 2/2 pont
– bányászhimnusz: 4,5/6 pont
– fotók: 4,9/5 pont
– interjú: 5/7 pont
ÖSSZESEN: 16,4/20 pont

Bányászhimnusz








Interjú Véső Ágoston festőművésszel

– Mikor kezdett el a festészettel foglalkozni?
– Jó kérdés, nem is tudok konkrétan válaszolni. Rajzolgatni kezdtem már 16 évesen belső ösztön hatására. Egyrészt másolgattam, ilyen alkotásom a Krisztus fej a turini lepellel. Ez a szénrajz az első munkáim egyike. Édesanyámnak annyira megtetszett, hogy berámáztatta. Másrészt csendéleteket rajzolgattam, festegettem. Ezt látván szüleim 18 évesen elvittek Sztelek Norbert festőművészhez, majd Balla Józseftől tanultam nagyon sokat, akivel életre szóló barátságot kötöttem, atyai barátom volt. Nagy Oszkártól is sokat tanultam, ő keresett meg engem. Egyszer becsengetett hozzám, s így szólt: „Hallom, kisöcsém, festőnek készülsz, meg akarom nézni a munkáidat.” Ő megnézte a munkáimat, én meg tanultam tőle. Visszatérve a kérdéshez: 1950-ben Kolozsváron kezdtem el a festészettel foglalkozni, amikor beiratkoztam a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára.
Itt megemlítenék egy nagyon kedves emléket, amely Koltóhoz köt. 1954 végén a főiskoláról ellátogattam e vidékre, ugyanis az államvizsga dolgozatom témájaként a Szeptember végén-t választottam. Meg is festettem a Szeptember végén kompozíciót, amiről, sajnos, még reprodukciót sem tudok mutatni. Valószínű, hogy a kép most Ausztráliában van, mert, aki megvásárolta, kiszökött. Ezen kívül semmit nem tudok róla. Még készítettem két változatot a Szeptember végéről, az egyik Makón a városházán van.
– Melyik a legelső műve?
– Hú, nehéz. Talán a Krisztusi lepel. Nem tudom, melyik munkámra mondhatom, hogy a legelső művem. Nagyon nagy nyomot hagyott bennem a Cigány lány című művem. 1958-ban volt az első egyéni kiállításom, s ez a mű maradt meg ebből.
– Mikor és ki fedezte fel a művész úr tehetségét?
– Hát Mohy Sándor, a tanárom. Negyedévesként az egyik munkám annyira megtetszett neki, hogy kinevezett tanársegédjének. Ezt a mai napig nagy elismerésnek tartom, addig ilyen jellegű bátorítást nemigen kaptam.
– Milyen anyaggal fest szívesebben?
– Pasztellel és temperával egyaránt. Azt mondják, hogy a pasztellkrétában jelentősebb a munkásságom.
– Miből tetszik ihletet meríteni?
– Az utóbbi időben, mivel 18 éve egy festőtelepnek vagyok a vezetője, a tájképek inspiráltak/inspirálnak. Jólesik kivonulni a természetbe. Ezért körülbelül 1990-ben, 1991-ben elhatároztam, hogy jó lenne létrehozni Nagybányán egy hagyományőrző festőtelepet. 1996-ban Tőkés Lászlótól kaptam is segítséget, hogy megszervezhessem a művésztelepet Magyarláposon.
– Ki a művész úr példaképe?
– Első és legnagyobb példaképem már gyerekkoromban Paul Cézanne volt, akinek eleinte nem ismerték el a festészetét. Sajátos művészetfelfogása fogott meg. Más festők is hatottak rám. A nagybányai művésztelep festői közül Ferenczy Károly, de hatással volt rám a szentendrei Pirk János is, aki apámnak volt jó barátja.
– Melyik a legkedveltebb, leghíresebb festménye?
– Sokan szeretik a Cigány lány festményemet, ugyanakkor a Nagybányai emlék nevűt is. Ez utóbbi régi nagybányai épületekből egy montázs. Körülbelül 14 évig festettem, nagyméretű kép. Sokan szeretik a Jókai dombot, a Lakatos utca télen címűt is. Én a Házak fák között nevű festményemet szeretem. Szeretem a Krisztus képet, a Korpuszt. Istenszerető ember vagyok. Budapesten láttam, ahogy kitárt karokkal vitték Jézust, de senki nem figyelt rá. Ez engem nagyon megkapott, s ezt ábrázoltam is. A belőle fakadó egyszerűség fogott meg, de ennek ellenére nagyon nagy az ereje, a tisztaság, az őszinteség árad belőle. A kommunizmus idején készült Önarcképemet is kedvelem. Szorongásban, félelemben éltem ekkor.
-Milyen díjakban tetszett részesülni, s ezek közül melyik a legértékesebb, a legrangosabb?
– Legértékesebb díjam Munkácsy Mihály-díj, amit 2000-ben kaptam. Szintén 2000-ben lettem Nagybánya díszpolgára. Megemlíteném még a Pro Cultura Hungarica-díjat, amit 1997-ben vettem át, és a Pro Partium-díjat, amit 1999-ben kaptam meg.
– Gondolt-e arra a művész úr a pályája elején, hogy ennyire híres lesz?
– Nem gondoltam arra, hogy híres leszek. Híres, nem híres? Minden művész úgy gondolja, hogy amit ő csinál, az jó, de az elismeréseket ember adja embernek. Ha arra gondolok, hogy kik kapnak manapság díjakat, akkor azt mondom, hogy nem is nagy elismerés, de, ha Cézanne-ra gondolok, akkor nagy elismerésnek tartom. Én soha nem díjazok, ugyanis a művészetet nem lehet se kilóra, se méterre adni, csak a lóversenyen díjaznak. Régebben jobban le lehetett mérni, hogy ki tud rajzolni, a mesterségbeli tudást fel lehetett mérni. Most viszont, ha valaki valamit elrajzol, akkor azt mondja, hogy ő így látja, így akarta.
– Szembesült-e nehézségekkel a művész úr?
– Elég sok nehézséggel szembesültem. Az első talán az volt, hogy más volt az ars poeticám, a művészi felfogásom, mint ahogy azt a főiskolán tanították. A második az volt, hogy abban az időben, fiatalkoromban, mindenkinek el kellett foglalnia egy állást, én rajztanár voltam. A rajztanárkodás mellett sportot, teniszt is tanítottam. Mai napig teniszezem. Így keveset tudtam foglalkozni a művészettel.  Harmadik nehézségként a politikai elnyomást említeném.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Természetjárással, sporttal. Ahogy már említettem mai napig teniszezem. Sokat foglalkozom
Krisztus életével is, meghatározó szerepe van életemben a vallásnak. Gyerekként is vallásos voltam.
– Voltak-e tanítványai?
– Rengeteg tanítványom volt. Kultúrházban is tanítottam, sőt itthon is volt egy magániskolám.
– Melyik művére a legbüszkébb?
– Őszintén sose vagyok elégedett. Némelyik képemre jóleső érzéssel nézek. Sose befejezett egy mű, évek múlva is javítgatok rajtuk. Tavaly volt Gyulán egy kiállításom, s egy nagyon szép írást kaptam egy 77 éves nénitől, akit sose ismertem. Nagyon sokat kiolvasott a képeimből, aminek nagyon örültem, s büszkeséggel töltött el.
– Köszönjük szépen a művész úrnak a beszélgetést.

Nagybányai iskolák

2. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– helynevek: 8/8 pont
– képrészletek-tornyok: 3/3 pont
– bánya-fotók: 2/3 pont
– szónoklat: 5,5/6 pont
ÖSSZESEN: 18,5/20 pont

Koltói helynevek, helynévmagyarázó mondák

Tolvajkút

Valamikor réges-régen egy Koltó nevű falucskában élt egy szegény földműves. Csendesen, egyhangúan teltek a napjai, reggeltől estig az uraság földjén dolgozott. Egyszer, egy ilyen munkanapon valami különös dolog történt vele. Kapálás közben egy hangocskát hallott, mely őt szólította:
– Hallod-e, te földműves? – Az ember nem akart hinni a fülének, de még a szemének sem, amikor a hang irányába nézett, le a földre. Hát egy földrögöcske szólította meg. Azt hitte, hogy az erős nap ártott meg neki, de amikor újra megszólította a Termőföld parányi darabkája, abbahagyta a munkát, s szóba elegyedett vele:
– Engem szólítottál rögöcske? – kérdezte megdöbbenve.
– Téged hát. Nap mint nap figyeltelek, s láttam, hogy mennyit dolgozol, ezért úgy gondoltuk anyámmal, a Termőfölddel, hogy megjutalmazunk. Jól figyelj tehát!
A szegény földműves egyik ámulatából a másikba esett, de figyelemmel követte a földrögöcske utasításait.
– Amikor a nap nyugovóra tér, menj el a falu nyugati részén található erdőbe, a források vidékére. Ott egy hatalmas, korhadozó tölgyfát találsz majd, az odújában pedig sok-sok kincset. Az mind a tied. De jól vigyázz! Meg ne lásson senki, mert akkor rossz vége lesz az egésznek.
A szegény ember azt se tudta, mitévő legyen. Napnyugtakor mégis elment a megadott helyre, a nyugati erdőbe, a források vidékére. A korhadozó tölgyfa odújában tényleg megtalálta a temérdek kincset, s amikor már boldogan hazafelé indult volna, s azt tervezgette, hogy többé nem fog a földesúrnál robotolni, észrevette, hogy valaki követi. A falu leghíresebb tolvaja vette üldözőbe, a kincseket próbálta megszerezni. Ijedtében az erdő közelében található kútba rejtette el a kincseket. Szerencsétlenségére nem tudta, hogy a kút feneketlen, s így az odaveszett.
A szerencsétlenül járt földműves és az őt követő tolvaj története hamar bejárta a falut, sokan próbálták megszerezni a kincseket, de hiába. Mivel a falu tolvajának csak most az egyszer nem sikerült ellopnia a kiszemelt zsákmányt, szégyenében ő is a kincsek után ugrott. Ezért nevezték el a kutat a helybélik Tolvajkútnak, s nevezik még ma is így.
(Adatközlők: Incze Jolán, Dienes Magdolna)

Helynévtérkép

Bem buzdító beszéde a nagybányai honvédekhez

Honkutatók - március 15Vitéz katonáim!
Szabadságot a hazának, a hazának és a magyaroknak! E szent cél kell a szemetek előtt lebegjen most, mikor harcba indultok. A haza szabadsága a legfontosabb. A magyarok élete a kezünkben van, bíznak bennünk. Mutassuk hát meg nekik, mire vagyunk képesek! Nézzünk szembe az ellenséggel, küzdjünk meg velük és győzzük le őket! Ne sajnáljuk rongy életünket, hisz rabságban nem akarunk többé élni! Inkább a halál, mint a rabság! Lebegjen szemeink előtt a dicső múlt: Árpád és a Hunyadiak győzelme! Rettegjen tőlünk a nagyvilág!
E szent küldetésben Isten is velünk van, nincs mitől félnünk! Mentsük meg a hazát akár életünk árán is! Dicső harcban elesni a legnemesebb férfiküldetés. Hősök leszünk, mert kiálltunk a magyarok becsületéért, a hazáért s a szabadságért. Kürtöljük szét igazunkat!
Előre hát, harcoljunk! Vár minket a győzelem hajnala! Harcra fel, vitézek!

(A március 15-ei iskolai rendezvényen Incze Szilvia, az egyik csapattag „aktívan” is részt vett – szavalt – a falu által rendezett megemlékezésen.)

Veresvizi bánya

3. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– élõkép/vers: 9/9 pont
– a legrégibb harang: 5/5 pont
– Kereszthegy: 5/6 pont
ÖSSZESEN: 19/20 pont

Merengés

Egész nap azon töröm a fejem,
Mit írjak neked, drága kedvesem,
Amibe belefojtsam szívemet,
Szívemet s őszinte érzéseimet.

Ahogy kémlelem a messzeséget,
Sok emlék eszembe juttat téged.
Éjszakánként veled álmodom,
Amint tüzes csók ég ajkamon.

Emlékszel még, mikor a Vajdánál voltunk?
S a forrás hűs vizével locsolkodtunk?
Olyanok voltunk, mint egy gerle pár,
Ki a szellővel együtt tovaszáll.

Kedves feleségem, mindig szeretni foglak,
Még ha egyszer csatába is fordulok.
És ha majd hősként odaveszek én,
Tán büszkén leszel Petőfiné még.

Minden a múltban vész el,
De a szív nem felejt el.
Ha csak rád gondolok,
Nélküled, tudom, nem boldogulok,

Kinézek a kastély erkélyén,
S vajon mit látok én?
Új reménnyel telik meg minden,
Ahogy a napsugár ragyog az égen.

Élõkép


A koltói református templom és a harangok

Varga Károly esperes úrral elbeszélgetve sok mindent megtudtunk a koltói református templomról, ahová minden vasárnap eljárunk. Már 1819-ben épülőfélben volt. Falai kőből épültek, tornya pedig fából, de így is jó pár évig épült, hiszen az emberek szegények voltak, s az adakozásból nem tellett. Később elkészült a kőtorony is. Többször is tűzvész pusztította, 1853-ban talán a legnagyobb. A gyakori tüzek miatt a fatorony helyébe kőtornyot építettek. A falu lakossága nagyon sokat segített mindenben, hiszen abban az időben nem voltak modern gépezetek, amelyek megkönnyítették volna az emberek munkáját; a köveket, a deszkákat mind az emberek hordták össze. A munkások bére jó szilvapálinka volt. Az 1888-as év újabb fordulópont a templom történetében, – meséli Varga Károly esperes úr – hiszen ekkor nekiláttak a torony magasításához, amit ezúttal már nem zsindellyel, hanem bádoggal fedtek be. Többször esett szó egy új templom építéséről, de az akkori gazdasági és politikai viszonyok miatt elmaradt. Mivel a templomtetőt állandóan javítani kellett, a hívek adakozásának köszönhetően a templomot is bádoggal fedték be. 1977-ben, amikor az esperes úr Koltóra érkezett, a templom padlásán rengeteg edényt talált, melyeket a beázások miatt tettek oda. Fontos évszám az 1977-es év, mert ekkor vezetik be a templomba a villanyt, és az 1993-as év, hisz ekkor újították fel a templom bútorzatát, és ekkor készült a ma is látható faragott csillár.
A templom tornyában (elég bonyodalmas feljutni, hisz keskeny és vékony falépcsők vezetnek fel) három harang található, két kisebb és egy nagyobb. Az egykori két kisebbről annyit tudunk, hogy a templom könyvében, a Memoriáléban az egyiket már 1750-ben megemlítik, a másikról pedig (a nagyobbikról) csak 1797 óta beszélnek. Ezeket az első világháborúban beolvasztották. 1922-ig nem volt a falunak harangja. Amerikai adományokból 1923. május 2-án elkészült az új harang, melynek mai napig halljuk a hangját. Még két kisebb másik harang is van a toronyban, melyek szintén adományokból készültek 1932-ben Cugiron. Temetések alkalmával kondulnak meg.

Kereszt a Kereszthegyen

4. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– mûvész-sírok/versillusztráció: 7/7 pont
– Padlás: 2,5/7 pont
– Borpatak: 6/6 pont
ÖSSZESEN: 15,50/20 pont

Kádár Géza síremlékénél


Látogatóban a borpataki Pokol-kastélynál

5. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– Misztótfalu: 6/7 pont
– Felsõbánya: 3/5 pont
– Petõfi-tanya: 8/8 pont
ÖSSZESEN: 17/20 pont

A Misztótfalusi Emlékházban


Kontyosház-keresõben Felsõbányán

Üzenet a Vetélkedõ Emlékkönyvébe

Kedves Szervezők!
Nagyon örültünk, hogy részt vehettünk ezen a vetélkedőn. Sokat tanultunk és tapasztaltunk, olyan dolgokat láttunk és ismertünk meg, melyekről alig hallottunk, vagy nem is tudtunk. Rengeteget nevettünk, élveztük a kreatív jellegű feladatokat, és türelmetlenül vártuk az újabb kihívásokat. Egyik szemünk sír, a másik nevet, mint a mesebeli királynak. Sír, mert vége a versenynek, nevet, mert részesei lehettünk s élményekben gazdagabbak.
Reméljük, hogy jövőre is megrendezik a Bánya-Vidék Vetélkedőt, mert mi türelmetlenül várjuk!
Tisztelettel a koltói Honkutatók csapat tagjai: Incze Denis, Eiben Eduárd, Sebők Izabella, Incze Sylvia, Dobrai Laura, Bobolog Krisztián, Kádár Gabriella

Comments are closed.