Zazarbányai kincsvadászok

CSAPATKAPITÁNY: Budai Sámuel, Szamosardói Kós Károly Általános Iskola, Monó, VII. o.
INTENDÁNS: Tóbiás István

Szabó Rezső, Szamosardói Kós Károly Ált. Iskola, Szamosardó, VII. o.
Nagy Balázs
, Szamosardói Kós Károly Ált. Iskola, Monó, VII. o.
Erdőközi Zsolt
, Szamosardói Kós Károly Ált. Iskola, Szamosardó, VII. o.
Miklós István
, Szamosardói Kós Károly Ált. Iskola, Monó, VI. o.
Demeter Hanna, Szamosardói Kós Károly Ált. Iskola, Szamosardó, VIII. o.

1. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– csapatnév: 2/2 pont
– bányászhimnusz: 4,5/6 pont
– fotók: 5/5 pont
– interjú: 7/7 pont
ÖSSZESEN: 18,5/20 pont

Bányászhimnusz









Interjú Véső Ágoston (Guszti bácsi) művész úrral
Hangrögzítés időpontja 2013. február. 17.

– Hol járt iskolába, mint kisiskolás?
– Iskoláimat Nagybányán végeztem, mindent magyar nyelven. 1950-ben érettségiztem, majd a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára jártam, ott is államvizsgáztam.
– Mire emlékszik vissza legszívesebben az iskolás időkből?
– Volt pár kitűnő tanárom. De meg kell mondjam, nem voltam nagyon jó diák, elég rossz gyerek voltam. Egész a harmadik gimnáziumi évig sokat hiányoztam betegség miatt. Viszont a negyedik gimnáziumi évben megjött az eszem és komolyan vettem a tanulást.
Háborús évek voltak azok. Emlékszem, hogy a német csapatok elfoglalták az iskolánkat és hadikórházat létesítettek benne, s ugyan melyik diáknak ne tetszene, ha nem kell iskolába járni, mert nincs hova. Ekkor szerettem meg az erdőben való sétálást, amit mai napig is szívesen teszek.
A háború után sok magyar állampolgárú tanár visszament az anyaországba, s helyükre mondvacsinált tanárokat helyeztek ki, de közöttük is voltak nagyszerű emberek.
Az egyetemen is volt egy kiváló tanárom, Mohi Sándor, akivel nagyon jó viszonyban voltam. Többen is szerették volna, ha ott maradok tanársegédként, de politikai okok miatt nem feleltem meg.
– Mikor szerette meg a rajzolást?
Ha jól emlékszem 16 éves koromban. Nagyon nehéz körülmények között éltünk a családommal a háború után. Apám kizsákmányolónak volt titulálva, ezért nagyon nehezen tudott állást szerezni. Sokszor volt munkanélküli. Sok sérelem is ért abban az időben, de találtam egy dolgot, ami megvigasztalt, ez a rajzolás volt. Nem készültem én festőnek. Eleinte inkább másolgattam aztán egyszerűbb dolgokat elkezdem rajzolgatni.
Egy nagyszerű művésznő volt a rajztanárnőm, Makkai Sándor püspök úr unokahúga. Később mind a három gyerekét tanítottam.
– Ki segítette, vagy irányította még a kezdetekben?
– Sokan. Többek között kiemelném Sztelek Norbertet, aki egy aranyos, kedves, bohém, félig meddig amatőr autodidakta festő, aki igen közkedvelt is volt. A másik id. Balla József, akinek a bohócnak ábrázolt önarcképe mai napig is szobám falán lóg. Egy neves művész is sokat segített, Nagy Oszkár, de itt is kiemelném Mohi Sándort. Nagy példaképem pedig Pour Cézanne.
– Volt valaki az ön családjából, aki ellenezte ezt a szakmát?
– Nem, senki. Sőt, édesanyám nagyon szerette a művészeteket. Fiatal korában ő maga is festett. Édesapám nem törődött vele, azt mondta azt csináljam, amit szeretek.
– Tehát örökölte a tehetségét?
– Nem tudom. Édesanyám, temesvári volt. Családom kis, egyszerű, máramarosi nemesi család volt, akik elszármaztak a Bánátba. Édesanyám onnan, Temesvárról Nagybányára szeretett volna jönni, festészetet tanulni. Végül is eljött Bányára, de mint feleség, s nem belőle, hanem a fiából lett festő.
– Van-e kedvenc színe?
– Mindenütt a kék dominál. A kék szimbolikusan a hűséget jelenti, a vallásos világban pedig Szűz Mária ruhájának színe, az örökkévalóság színe. A különböző színeknek nemcsak szimbolikája van, hanem kifejező ereje is. Például a fekete a gyász, a fehér a tisztaság jelképe.
– Miért pont a kék, miért pont a hűség?
– Ezt a kérdést még magamnak sem tettem fel. A képzőművészetben a képzőművészeti formákat azért választják, mert a mondanivalót nem lehet másképp elmondani, se zenében, se irodalomban. Nem lehet megmagyarázni, csak egyszerűen képi eszközökben kifejezni. Több mindennel összefügghet az, hogy egy művész miért éppen egy azon színnel fejezi ki magát.
– Emlékszik még az első kiállítására?
– Először csoportos kiállításom volt. Természetesen ez volt a könnyebb. Volt egy zsűri, ami eldöntötte, hogy az illető alkotás, méltó-e arra, hogy ki legyen állítva a többi mellett vagy sem. Ma már sokkal könnyebb részt venni egy kollektív kiállításon. Sajnos a mai tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatal művész minél kevesebbet alkot, annál többet filozofál mellé. Viszont egy jó kép mellé nem kell filozofálni, mindenki megérti, szereti, látható hogy milyen nagy tudású volt a művész.
– Milyen kritikákat kapott akkor?
– Eleinte nem sokat. 1953-ban állítottam ki először, Nagybányán, egy tartományi kiállításon. Másodjára szobrász tanulóként, Kolozsváron szintén egy tartományi kiállításon vettem részt, de jelentéktelen emberke voltam. Nem is nagyon vettek észre, nem figyeltek rám. Annyi visszajelzést kaptam a kollégáimtól, hogy a festményeim elütnek a kolozsvári átlagtól, mert színesebbek. A nagybányai szemlélet sokkal színesebb volt, mint a kolozsvári művészeti látásmód. 1958-ban, az egyéni kiállításon érkezett meg az első komolyabb siker. Ekkor mutattam be egyik, a mai napig elismert festményemet, „A cigánylány”-t.
– Pályája kezdetén milyen nehézségekkel kellett megküzdenie?
– A háború után nagyon nehéz volt az ilyen magamfajta embernek. Olyan családból származtam, aki soha nem kapott semmilyen kedvezményt. Maga az egyetemen való lét is egy küzdelem volt. El voltunk zárva a világtól. Szakmailag ez nagyon nehéz volt. Nem vehettünk tudomást a nyugati országok festészeti, történeti, művészeti irányzatairól. Egy mondvacsinált művészeti irányzat volt ránk kényszerítve, a szocialista realizmus, ami a kommunista ideológia alapján kitalált irányzat volt. Az oktatás nagyon jó volt. De kényszerpályán volt. A művészettörténeti oktatás is korlátozva volt, például a Nagybányai Festőiskola történetéről, ami a magyar művészet megújulásának megalapozásának kiindulópontja, semmit nem hallottunk.
– Ma egy fiatal festőművész könnyebb helyzetben van?
– Sokkal inkább könnyebb. Ha valaki ma tanulni akar, akkor számára az egész világ nyitva áll. Akkor lehetetlen lett volna, például egy mesterképzés nyugaton.  Régen csak egy út volt, a Szovjetunió. De oda nemcsak jónak kellett lenni valakinek, hanem ideológiailag elkötelezettnek is. Ma vagy a képessége, vagy a pénze által bárhova eljuthat az ember. Még a szovjet megszállás előtt is a művész elmehetett tanulni Párizsba, a megszállás után, azonban el lett zárva.
– Hány festménye van?
– Nem tudom, még ha saccolni is kéne, nem tudnám megmondani. Rengeteget festek.  De mind elkerültek. Főleg külföldön vannak.
– Van-e legkedvesebb festménye?
– Általában úgy vagyok vele, még 20 év után is, hogy van olyan kép, amin még mindig dolgozok. Ha üveg alatt is van, kibontom és finomítok, alakítok rajta. Nem is deklarálom soha késznek. A munka úgy általában soha nem lesz tökéletes, egyedül az Isten tökéletes, emberi alkotás nem. Ha valaki elégedett, akkor már baj van. Persze van egy pár munkám, amire mások is meg én is, jobban odafigyelek. Ilyen például „A cigánylány”. A tanárom, Mohi Sándor mondta nekem, hogy foglalkozzak portrékkal, mert annyira érzem a személyiséget. Egy portrénak, van két aspektusa. Az egyik a külső, az ami látszik, a másik a belső, az igazi személyisége. A művésznek a külső vonások segítségével, el kell mondania az embernek a milyenségét. A festőnek képesnek kell lennie arra, hogy amikor ránéz egy emberre, ne csak azt lássa, hogy milyen szép kislány, vagy milyen csúnya öregember. Mert a belső tulajdonságok az arc felületén is megjelennek. Ha valaki sokat gondolkodik, töpreng, a homloka összeráncolódik. Aki sokat nevet annak szintén meglátszik az arcán. Egy vidám ember arcáról sugárzik a derű, de egy gonosz ember vonásai is igen árulkodók. Egy portréfestő ezt meg kell érezze. A cigány lányban az emberség látszik, nem a cigány romantika. A szemében érezzük magát a személyt.
A másik a „Láposbányai táj” ami egy épített kép. Tehát nem másolom, fényképezem a valóságot, hanem egy bizonyos felfogás szerint stilizálom a formákat, geometrikus formákra. Ezt úgy hívják, hogy kubizmus. Egyszerűsíti a látványt. Minden egyes elemnek megvan a maga színfoltja. Minden elemnek megvan a maga helye. Egy nagyon meggondolt, megszerkesztett műről van szó.
A harmadik a „Lakatos utca télen”. Fantasztikus kevés eszközzel, egy pár színfolttal mondom el a lányeget.
– Utólag visszagondolva úgy érzi, jó döntés volt az, hogy festőművész lett?
– Nagyos sok minden érdekelt az életben. Foglalkoztam is sok mindennel. Érdekel a művészettörténelem, például a Nagybányai Festőiskola történetének a felkutatásában is segítettem. Fotózom is, nemzetközi kiállításon is szerepeltem már. De a festészet volt a fő foglakozásom. Fiatal koromban azonban nem volt módom kiteljesedni. Míg nyugaton, ha valaki művész, abból meg tudott élni, itt ezt nem lehetett. Egyik festő tanár lett, a másik újságnál lett szerkesztő vagy dekoratőr lett. Így nem volt elég időnk a festészettel foglalkozni, csak miután nyugdíjba mentünk. Vannak, akik idős korukra belefáradnak a művészetbe, én pont fordítva, idős koromra fejlődik a művészetem leginkább.
Közben tetszett válaszolni a következő kérdésünkre is, mivel az lett volna, hogy a közeljövőben számíthatunk-e öntől még festményekre, de akkor úgy hiszem, hogy igen.
Természetesen igen, mindig kérem a sorsot, hogy adjon egy kis halasztás, mert sok tartozásom van még. Sok bennem lévő téma még nem jött ki. Tervezem többek között Keresztelő Szent János megfestését.
– Mikor lett Véső Ágostonból, Guszti bácsi?
– Mikor lett Gusztiból Ágoston? Ez itt a kérdés. A református egyház is nagy tisztelője Szent Ágostonnak. A katolikusok a latin Augustinust Ágostonnak fordítják, a reformátusok Gusztávnak. 16 éves koromban elolvastam a világirodalom legszebb alkotását, Szent Ágoston Vallomásait. Nagyon tisztelem, mint embert, mint példaképünket, vallásos tanítónkat, de úgy is mind írót. Annyira a hatása alá kerültem, hogy kineveztem magam Ágostonnak.
– Nagyon szépen köszönjük, hogy időt tetszett ránk szakítani.
– Nagyon jónak tartom ezt az érdeklődés, ami most a kortárs művészet iránt adódott.
A művészet úgy működik, hogy van az alkotó, aki olyan, mint egy rádióadó. Ehhez kell egy rádióvevő, aki azt fogja. Ha nincs vevő, akkor hiába van adó. Tehát a művészetben meghatározó szerepe van a közönségnek is, minél műértőbb a közönség annál fejlettebb lesz maga a művészet is. Gondoljunk csak bele, a reneszánsz idejében, ha nem lett volna az a nagy igény, akkor nem születtek volna meg, azok a műalkotások. De a gazdagság is fontos, a Medici család egy nagy mecénás család volt, s olyan nagy szellemeket támogatott, mint például Leonardo. Ma ezek a modern pénzemberek nem támogatják a kultúrát, csak számolják a pénzüket és várják hogy több legyen.

Nagybányai iskolák

2. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– helynevek: 8/8 pont
– képrészletek-tornyok: 3/3 pont
– bánya-fotók: 3/3 pont
– szónoklat: 6/6 pont
ÖSSZESEN: 20/20 pont

Monói helynevek, helynévmagyarázó mondák

Határnevek:
Biága: Dombos, bozótos legelő terület. Felszínét gémeskutak tarkítják.
Bikarét: Itt nevelték a tenyészbikákat.
Büdöskút: A Hidegkúthoz hasonlóan jó forrásvíz volt, de egy idő után megromlott, így kapta nevét.
Csorgó: Egy újabb forrás körüli földterület. A hűvös vizű kis patak hangja bejárja az egész mezőt.
Csutkós: Régi lombhullató erdő volt, a több termőföld érdekében kiirtották. Mai napig is szántás közben régi facsutakok kerülnek elő a földből.
Fenyves: Régi fenyőerdő volt, a több termőföld érdekében kiirtották.
Gosztát: A régi nemes gazda, Péterfi úr földje volt, a kommunista rendszer bevezetése után az állam elkobozta és gyümölcsöst valamint málna, eper és ribizli termőföldje lett.
Hidegkút: A környék legjobb, hideg vizű forrása. A régi munkások ide jártak vízért.
Kisbika oldal: A kisbikák itt nevelkedtek, amíg átkerültek a bikatétre.
Kiss tagja: A nagy monói alföldön terülő hatalmas földterület egy Kiss nevű helyi úr birtoka volt. A birtokos keresztneve ismeretlen, még a régi öregek sem emlékszenek rá.
Konytyinyit: Az erdő mellett elterülő földterület, kanyargós, kontyhoz hasonló utakkal.
Kövicses: A szóbeszéd szerint itt folyt regén a Szamos folyó. A hordaléka ide rakodott le, a talaj kavicsos, homokos, gyenge.
Malom dombja: Régen büszke szélmalom lakhelye volt. Monó és környéke talán legmagasabb pontja, az itt fújdogáló állandó hűvös szél kellemes lendületet ad a helyi földműveseknek a forró nyári napokon.
Magasliget: A gosztát mellet húzódó domb. Itt termelik a szőlőt a helyiek.
Mesgye: Régen a helyi mérnök-úr gyümölcsöse helyezkedett el itt, bár ma is vannak itt gyümölcsfák, már inkább egy elhagyatott dzsungelre hasonlít. Ha a legelőkön elfogyott sűrű aljnövényzet, a helyi pásztorok ide járnak etetni a juhokat és a kecskéket.
Nagyegres: A terület onnan kapta a nevét, hogy régen rengeteg egér volt ott. Ez ma sincs másként.
Nyilas: Régen állami terület volt. A helyi elöljáró a friss hazásoknak osztotta ki ezt a földet méghozzá úgy, hogy amilyen mesze tudtak lőni a nyíllal x 10méter földet kaptak.
Rózsadomb: A csipkebogyó hazája. A földművelésben máig probléma az itt burjánzó rengeteg csipkebokor.
Szaklád: A helyi mérnök-úr  ribizli ültetvénye van itt. Ez nemi pénzszerzési lehetőséget biztosít a helyi gyerekeknek a nyári ribizli szedés alkalmával.
Szivonna: Hasonló a biágához, de a terület az erdőtől a sülelmedi határig tart.
Szik: Mocsaras terület, ezért a széna itt használhatatlan (molszag). Csak kazlak fedésére használják. Ide fűződik az elsüllyedt vár legendája.
Tábla: Egyenes mint az asztal. Szintén legelőként működik. Felszínét szintén gémeskutak tarkítják.
Téglás: Itt égették a helyi cigányok a téglát, amint annak idején a helyieknek adtak el.
Varga: Varga úr birtoka volt. A Református temető  fölött elterülő hátság, melynek felső végében helyezkedik el a két nagy tölgyfa, Monó szimbóluma. Ezek a fák védettek, mivelhogy több mint 250 évesek.
Vápa gödre: A monói erdő, a konytyinyt és a Felszeg dombja között elterülő völgy. A kertek vége ide torkollik és a falusiaknak kiosztott gyümölcsös is itt helyezkedik el. A völgyben kisebb tavak kapnak otthont az itt folyó kis patak miatt.
Veresláb: Lápos terület.  Esős időben csak mezítláb lehetett itt közlekedni, mivel a cipőre ragadó sár miatt, másképp nagyon nehezen lehet haladni. Az itt levő vörös talaj miatt az emberek lába vörös lett. Innen nevezték el.
Vigyázó: A malomdombja után a másik magasan fekvő terület Innen őriztek a környék valamennyi gyümölcsöset. Ma a Cosmote telefonoszlop helyezkedik el rajta.

Erdőnevek:
Borzlyuk: Itt tanyáztak a borzok. Ezeket az állatokat bundájuk miatt nagyon sokat vadászták, mára kihaltak erről a területről. Ha a borzlyuk felől felhők gyülekeznek, akkor biztosan esni fog a helyiek szerint. Legalábbis eddig mindig bevált.
Magas feszültség: Itt húzódik a magas feszültségű drótkábel. Az emberek, ha mentek az erdőre, úgy mondták, hogy „megyünk a magas feszültség alá”. Így elneveztek magas feszültségnek.
Sűrű: Itt nőnek a kisebb fák, mint az akác és a fűzfa. Ezek nagyon sűrűn nőttek, ezért a terület szinte áthatolhatatlan. A falusiak ennek szeléből szállíthatnak mai napig gallyakat a tűzre.
Tölgyes: Hatalmas tölgyfák nőttek a területen. Ezen a vidéken éltek a vaddisznók. A régi Monói hazákhoz innen szállítottak az agyagot.
Vicsi patak: A Vicsai keresztnevű családok erdeje terült itt el, e mentén folyt egy patak, így elneveztek Vicsi pataknak.

Utcanevek:
Felszeg: Monó legfelsőbb utcája. Dombon helyezkedik el, így nevezték el felszegnek.
Alszeg: A falu legalsó része és talán a leghosszabb útszakasza. Az ortodox templomtól egészen a falu határáig tart.
Kolektiv: A kommunista rendszerben itt helyezkedtek el a kolektiv épületek. Ma sertéshizlalda működik itt.
Hajnal utca: Itt kell fel először a nap.
Hóstánt: Egy régi helyi pap (nem tudni miért) nevezte el így. Az emberek érdekesnek találtak, mind így emlegettek így ez maradt a neve.
Patak: A Monói kis patak folyik itt végig.
Kis utca: Igazából nem is kicsi. A régi egyházi iskolától egészen a másik szélső határig tart.
Kastély: Péterfi úr kastélyának az utcája. Itt helyezkedik el Monó másik szimbóluma a Kastély.
Kecskehát: Az itt élő emberek kecskegazdasággal foglalkoztak, mert viszonylag közel volt a legelő.
Központ: A régi egyházi iskolát és az ortodox templomot összekötő, viszonylag rövid útszakasz. Itt található minden fontosabb épület.
Miklós utca: Régen csak Miklósok lakták, így nevezték el a Miklósok utcájának vagy Miklós utcának.

A Feneketlen-tó
A Feneketlen-tó szik határ közepén helyezkedik el, s habár a határt kaszálónak használják, szénája soha nem volt alkalmas jószágok etetésére.
A tó nem méreteiről vált híressé, hanem jótékony hatásáról. Régen az emberek innen hordták a vizet haza. Főleg azok az emberek éltek jótékony hatásával, akik reumások voltak.
A tó nevének eredetéhez érdekes történet kapcsolódik.
Régen, szik közepén egy gyönyörű kastély állt. A kastélyban boldogan élt egy báró és a felesége. Míg egy nyári nap reggelén veszekedni nem kezdtek, de úgy, hogy még a templom tornya is beleremegett. Másnap viszont kibékültek. Pont egy hét múlva, azonban újra összerúgták a port, de annyira, hogy a báró elcsapta a feleségét a birtokról.
A bárónőnek nem volt mit tennie, összeszedte ruháit, batyut kötött a hátára és elindult. A kastély előtt azonban még egyszer visszafordult s a báróval szembenézve, megátkozta őt. Azt kiáltotta, hogy mire ő felér a dombra, addigra a kastély süllyedjen el.
A bárónő lassan elindult, s mire a dombra felért, a kastélynak híre-hamva se maradt.
Mire a falubeliek odaértek, már csak egy náddal körülvett kis tavacskát találtak.
Pár évvel ezelőtt idelátogatott egy kutatócsoport, s megállapították, hogy a tavacska egy tengerszem.

A Vigyázó
A Vigyázó a falut körbevevő dombok legmagasabb csúcsa. Hajdanán, szomszédságában egy hatalmas fenyőrengeteg volt. Ma Fenyves néven ismerik az itteniek, de már csak töredéke maradt meg a régi, hatalmas rengetegnek.
Nevének eredetéhez szintén egy érdekes történet kapcsolódik.
Réges-régen Monó, ugyanilyen békés falu volt, mint ma. Az emberek mind összetartóak voltak. Legjobban a tatárjárás idején mutatkozott meg a helybeliek rátermettsége és összetartása. Mikor a tatárdúlás elkezdődött, az itteniek hamar felismerték a veszélyt, és közösen eldöntötték, hogy mind saját magukat, mind jószágaikat meg fogják menteni.
Az állatokat behajtották a közeli erdőbe, jó maguk pedig az erdő szélén rejtőzködtek el, a falut teljesen kiürítve. Mikor a tatárok betörtek, és elkezdték feldúlni a falut, hamar ráébredtek, hogy a hely lakatlan s nincs mit kifosztani.
Közben a falubeliek, vigyázókat jelöltek ki maguk közül, akiknek az volt a feladata, hogy a Fenyves mellett levő magaslatról, a Vigyázóról, figyeljék a faluban tanyázó tatárokat.
Mikor a tatárok elmentek, a falubeliek visszaköltöztek a faluba.

A térképen fellelhető határnevek: Biága, Büdöskút, Bükk, Csutkós, Gosztát, Hidegkút, Konytyinyit, Kövicses, Kisbika oldal, Magasfeszültség, Mesgye, Nagyegres, Nagyrét, Nyilas, Rózsadomb, Szaklád, Tábla, Téglás, Varga, Vápa gödre, Veresláb, Vigyázó.
A térképen fellelhető erdőnevek: Borzlyuk, Fenyves, Sűrű, Tölgyes, Vicsipatak.
A térképen fellelhető utcanevek: Alszeg, Hóstát, Kecskehát, Kis utca, Központ, Felszeg, Kollektiv, Ursan.
A térképen fellelhető tónevek: Csaba-tava, Feneketlen tó.

Helynévtérkép

Bem buzdító beszéde a nagybányai honvédekhez

Zazarbányai kincsvadászok - március 15Magyarok!
Azt a megbízatást kaptam Kossuth apánktól, hogy a szabadság szolgálatában dicső katonákat faragjak belőletek. Olyanokat, akik nem hátrálnak meg, ha hazájukat kell megvédeni.
Oly sok esztendeig voltatok rabok hazátokban. Itt az ideje, hogy végre vitéz őseitek nyomdokaiba léphessetek.
Gyertek hát velem Kolozsvárra, hogy megtehessük az első lépést a szabadság felé. Mit kezdenétek szabadság nélkül? Elfuthattok, hogy mentsétek életeteket, de akkor örökké gyávák maradtok, vagy jöhettek velem, dicsőséges csatákat nyerni, s ha kell, véreteket ontani a szabadságért. Ha most elfuttok, még a halálos ágyatokon is vissza fogjátok sírni ezeket a perceket, s örömest odaadnátok majd, lopott életetek minden egyes napját, ezért az egyért.
Előttetek a lehetőség, hogy harcoljatok és kivívjátok a függetlenséget utódaitoknak.
Isten segedelmével menjünk, védjük meg a hont. Ne hagyjuk magukra testvéreinket, hanem fegyvert ragadva siessünk segítségükre.

Veresvizi bánya

3. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– élõkép/vers: 9/9 pont
– a legrégibb harang: 5/5 pont
– Kereszthegy: 5/6 pont
ÖSSZESEN: 19/20 pont

Vallomás

Szívemben szerelemnek lángja ég,
Mert te vagy számomra az egyetlen ék.
Téged senki sem vehet ki szívemből,
Senki nem választhat el szerelmedtől.

Kedvesem, te tudod, mit érzek irántad,
Hisz lelkembe a szerelmet te plántáltad.
Te érted a tűzbe is bemennék,
De ott is csak szerelmedtől égnék.

Ha tündérszép arcodra pillantok,
Benne egy szebb világot láthatok.
Szemeid a csillagos égbe repítnek,
Hol álmaink valósággá lehetnek.

Szelíd hangod mindig elvarázsol,
Lelked tisztasága magához láncol.
Reád gondolok reggel, délben, este.
S ezt teszem mindennap, újrakezdve.

S még ha atyád ellenzi is szerelmünket,
Az idő majd begyógyítja sebeinket.
Én itt leszek veled, drága rózsám,
Hogy megpihenhessünk egymás vállán.

S most karjaimban pihentetve törékenységed,
Csak arra gondolok, el ne veszítselek téged
Mert az élet zord harcai közepette,
Csak a te szíved dobbanása buzdít küzdelemre.

Élõkép


A szamosújlaki református templom és harang rövid története

A szamosújlaki templomban az különleges, hogy ez már a harmadik templom ugyanezen a helyen. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint már 1506-ban lelkipásztora volt, ő Gyamali Sámuel, valószínű, hogy akkor már itt állt egy templom.
A templom alapja egy tölgyfatalp, amit 4 hatalmas sziklatalpra helyeztek. A tölgyfatalpra az emberek 1-1,5 méter távolságra egymástól, gerendákat állítottak, utána a gerendákat rudakkal kötötték össze, majd kívülről és belülről sárral betapasztották. Így készült a paticsfal. Ebben az időben így épültek a lakóházak is, de sziklatalp nélkül.
Ez a gyülekezet soha nem volt nagy. A múlt században is, alig ötven református ember lakta. Egész 1834-ig a kis gyülekezet mégis rendelkezett saját pappal. Ekkor viszont, a gyülekezet már nem tudott fenntartani egy saját papot, s elkezdődött a gyülekezet viszontagságos élete, előbb Ardóhoz, majd Völcsökhöz, majd ismét Ardóhoz csatolva. Majd a századforduló után még egyszer egy nyugdíjkorhatár környékén levő lelkészt befogadott pár évre, de utána már nem.
A templomot 1737-ben építették újra, ugyanarra az alapra, ezt onnan tudjuk, hogy a szószéket átmentették a régi templomból a jelenlegi templomba.
1923-ban ismét újra kellet építeni a templomot, mert az ilyen típusú templomok kb. 100 évig álltak. Mivel ekkor már ardói leányegyházközség volt, az ardóiak járták fel a vidéket, adományokat gyűjtve. A gyűjtőkönyv ma is megtekinthető az egyházközség levéltárába.
1973-ban újra renoválták a templomot, mert a feljegyzések szerint a templomból lehetett látni az eget. Ekkor fedték újra. A csatornák mai napig is ugyan azok.
2002-ben Ardó ismét renováltatta, betonalapot öntött a tölgyfatalp mellé.
A templom belső falán is szépen látszik, a régiek építkezési stílusa. Kézzel tapasztották és simították a falat valamint a padlózatot is. Ezért is, ezek a falak soha nem voltak egyenesek.
A plafonja deszkázott. Ezeket a deszkákat vagy len olajjal vagy egyszerű használt házi olajjal kenték be, hogy tartósabb legyen. A szószéken latin felirat jegyzi le a készítés időpontját: 1737, és a szószék faragójának a nevét: Michelis Sopri.
A templomnak felosztott ülésrendje van: férfiak, nők, pap, papné, és a múltból fennmaradt „uraságok” (földbirtokosok) helye, a Versényi család külön padja.
A harang, a jegyzőkönyvek szerint, még a régi templomból származik, és rajta megfigyelhető a Szamosújlak felirat. Egy másik variáció szerint, a harangot Vicsáról hozták át. Viszont ez nem lehet igaz, mert akkor a harangon nem írná azt, hogy Szamosújlak.
Ez a harang a legrégebbi az egész Bánya-vidéken. A harangon egy évszám jelzi keletkezésének idejét, ez pedig 1688 vagyis ma 2013-ban 325 esztendős. Olyan gyönyörű hangzással rendelkezik, ami a mai harangoknál nem igen hallható.
(Interjú Tóbiás Tiborral, a Szamosújlaki Leányegyházközség lelkipásztorával. Audio hangrögzítés időpontja 2013. április. 10.)

Megjegyzés:
Azért esett a csoport választása a Szamosújlaki Református Leányegyházközségre, mert bár egyik csapattag sem származik erről a településről, mégis érdemesnek láttuk bemutatni egy „öregedő” gyülekezet egyetlen kincsét, a templomot! A szamosújlaki haranglábban készített csoportképen Tóbiás Tibor, a Szamosardói Ref. Gyülekezet lelkipásztora és a helybéli harangozónő szerepel.

Kereszt a Kereszthegyen

4. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– mûvész-sírok/versillusztráció: 7/7 pont
– Padlás: 7/7 pont
– Borpatak: 6/6 pont
ÖSSZESEN: 20/20 pont

Thorma János és Thormáné Kiss Margit síremlékénél

A padláson talált régiségek, tárgyak

Fonásra használt eszközök:
Borda: a szövőszék legfontosabb része. Ez választja el a fonalakat egymástól.
Csüllő: az elkészített gombolyagokat bodzafából készült csőre felcsüllötték és ezután kezdetét vehette a szövés. Főként ruhadarabokat: vászoninget, nadrágot, pendelyt, de zsákot, konyhakendőt is szőttek.
Guzsaly: az elkészített szöszt felkötötték a guzsalyra majd rásodorták az orsóra, ezt nevezzük fonásnak. Leginkább téli estéken rendezték a fonókalákákat, ahol az öregek mesét mondtak, énekeltek, a lányok fontak. A legények kártyáztak és arra vártak, hogy valamelyik lány leejtse az orsóját, amit majd felkaphassanak és pusziért cserébe visszaadjanak.
Héhej: a szövés fontos alapanyaga a kender. A kinyűtt kendert kévébe kötötték és folyóba vagy tóba engedték bele hogy ázzon. Két hét múlva kiterítették, majd miután megszáradt, a tilózás után ezzel a fésűszerű szerszámmal fésülték ki, így kapta meg azt az állapotot, amiből már lehet fonalat készíteni.
Körtekerő: fából készült eszköz, amit gyapot-, makramé tekerésre alkalmaztak.
Motola: Az elkészült fonalat erre tekerték fel, mivel könnyen le lehetett venni róla majd matringba kötni és így ki lehetett mosni anélkül, hogy a fonal összetekeredne.
Rokka: kézi fonóeszköz, pamut, gyapjú, kender és len fonalát sodorták össze vele. 
Tekerő: a fonalat miután a levették motolláról feltették a kétkerekű tekerőre, ahonnan gombolyaggá tekerték. A gombolyagokat beletették egy kisebb fateknőbe.

Faragásra használt eszközök:
Csínyvágó:
mivel régen még nem volt ennyi gépesítés, majdnem mindenre volt valami eszköz. A csínyvágót a kádárok használták. Ezzel a szerszámmal a kádárok a kádak csínyjét vágták ki.
Faragó: ez egy keskeny gyalu, amelyet akkor használtak, amikor az ajtók vagy ablakok megdagadtak és már nem záródtak rendesen. Ekkor annyit faragtak le belőle, hogy ismét becsukódjon.
Hámozó: vagy más néven a kerekítővel húzták le a fáról a kérget és ha kellett akkor kerekítettek is az eszközzel.
Kantoló: ugyancsak a kádárok használták a legtöbbet, de a mindennapi ember is gyakran kezébe vette. Ezzel a szerszámmal a deszkák szélét (kantját), valamint a teljes deszkát is gyalulták.
Kézi gyalu: kisebb és könnyebb, mint a kantoló. Ezt a szerszámot kisebb dolgok gyalulására használták.
Suszter-szék: könnyű fából vájt kisszék, melynek egyik végét hegyesebbre faragták, ezen szegezték a cipők talpát.

Konyhában/házban használatos eszközök:
Borsdaráló: kézzel hajtható borsdaráló. Rendkívül praktikus, a mai napig használnak ilyeneket.
Fateknő: kemény fából készült tekenő, a kenyér, kalács tésztájának megdagasztásához használt edény.
Gyalu: fából készítették kb.50 cm hosszúságú deszka darab melybe „V” alakban éles pengéket helyeztek el. Ezen az eszközön káposztát húzogattak s így kicsi darabokra gyalulta (vágta) azt. Majd később a fa gyalukat helyettesítették a fémből készültek, majd ezeket is helyettesítették, az olcsó, műanyag termékek.
Korsó: agyagból készítették hosszas formázás útján. Kisebb-nagyobb korsókat hoztak létre különböző anyagok tárolására. Általában vizet, olajat tartottak bennük. Ma dísznek használják őket, mert  tökéletesen helyettesítik az egyéb tároló eszközök.
Kürtőskalácssütő bot: régen kürtős kalácsot csak húshagyókedden lehetett enni. Levették a nyári konyhában levő vaskályha platóját, és az izzó szén fölé téve, a botra helyezett édes tészta megsült.
Mozsár: a mostani daráló elődje, barmit összemorzsoltak benne.
Pálinkás hordó: mikor kifőztek a pálinkát, ilyen hordókba töltötték bele.  Mikor fiú született, abban az évben egy ilyen fenyő vagy tölgy hordóban a pálinkát eltették, és ez átvette a fa színét, megsárgult. Így a lakodalmon az emberek sárga pálinkát szürcsölgethettek, ami nagy népszerűségnek örvendett.
Paszulytörő: a megfőtt paszuly (fuszulyka) összemorzsolására használt eszköz.
Petróleumlámpa: világításra használt eszköz. Több változata is használatos volt: istállólámpa, viharlámpa, vagy hintólámpa. Mind ugyan azon az elven alapul: petróleumba mártott kanóc égett, ami egy üvegbúra alá volt téve, hogy ne fújja el a szél.
Sulykoló: ruhamosásnál használt régi eszköz. Mivel a régi vászon és szőttes anyagokat nehezen lehetett kézzel mosni, ezért egy ilyen eszközzel ütötték, sulykolták.
Vasaló: a ruhák kisimítására használt eszköz, ami elektromos áram helyett izzó parázzsal működött.
Vaskályha: öntöttvasból készült az Osztrák-Magyar monarchia idejéből fennmaradt vaskályha. Az volt a jó benne, hogy kevés tűzzel is, nagyon hamar felmelegedett, viszont ilyen hamar ki is hűlt.

Mezőgazdaságban használt eszközök:
Favilla:
fából készült szerszám. Szénagyűjtésre, polyva szórásra használták.
Sarló: a mezőgazdasági kéziszerszám, amelyet egy íves fémpenge és egy hozzá kapcsolódó fanyél alkot. Alakja a fogyó Hold alakját utánozta, formája mára alig változott. A mezőgazdaságban a szántóföldi termesztés egyik hagyományos, a gabona betakarítására általánosan használt eszközeként tartják számon. Mostanra tökéletesen helyettesíti a kombájn.
Szőlőprés: ezt a típust medveprésnek nevezik. Valamikor az 1800-as években készíthették. Pontosan már senki nem tudja. Ekkor három ilyen volt a faluban, és mindenki ezeken préselte a szőlőt. Azért volt praktikus mert bér időigényes volt, nem volt emberigényes. Ha fel volt töltve szőlővel, akkor saját magától, a maga súlyától kipréselte a szőlőt.

Egyéb használati eszközök:
Csizmahúzó: a bőrcsizma könnyebb lehúzására használták. Fából készítették, félkör alakú vájattal az egyik felén, amelybe pontosan beleillett a csizmasarka. Nagyon ritka mostanság, habár elég népszerű lett a vasból készült hasonmása.
Hintólámpa: petróleumlámpa egyik változata. Egy hintóra hármat lehetett felszerelni. Egy-egy oldalt valamint egy hátul. Ezek a hintólámpák Kósa Béla lelkipásztor tulajdonai voltak. A kollektivizáláskor elvették a lelkész hintóját, ami a kollektív elnök használt, de a lámpákra nem volt szüksége. Így azok megmaradtak az utókor számára.
Katonaláda: a 18 éves fiukat szokás szerint besorozták katonának. Bőrönd gyanánt ezekbe a ládákba pakoltak be, és így mentek el több évre otthonuktól, hogy férfiként térhessenek vissza.
Kézikosárforma: a vesszőből készült kosarak ilyen forma segítségével készültek. Amikor a kosár feneke elkészült, erre a formára húzták fel és ennek segítségével készítették el a kosarat.
Palatábla: a füzet „őse ”. Egyik fele vonalazott, míg a másik kockás. Krétához hasonló palavesszővel írták rá a betűket és a számokat.
Rádió és bakelitlemezek: ez a rádió a 70-es évekből származik. A hozzá tartozó bakelitlemezek román népzenéket tartalmaznak, a Máramaros környékéről.
Tehénvakaró: vagy más néven lapos fémvakaró. Tehenek vagy esetleg lovak szőrének a megtisztítására használják a mai napig is. Ezzel csak a durva szennyeződést lehetett eltávolítani.
Szarvas agancs: egykori hímszarvas koronája volt, a régi időkben egyedi faldísz, vagy fogasként használták.


A borpataki borvízforrásnál

5. PRÓBA (elért pontszám/maximálisan elérhetõ pontszám):
– Misztótfalu: 7/7 pont
– Felsõbánya: 5/5 pont
– Petõfi-tanya: 8/8 pont
– Javítás: 1 pont
ÖSSZESEN: 21/20 pont + javítás

A Misztótfalusi Emlékházban


Bányász-díszegyenruhás csoportkép


Petõfi-tanya

Üzenet a Vetélkedõ Emlékkönyvébe

Ez a verseny számunkra különleges élmény volt, nemcsak számtalan kirándulásra nyílt lehetőség, hanem ismerkedésre, felfedezésre, tanulmányozásra, és olykor rácsodálkozásra is. Ámbár bányavidékiek vagyunk, olyan helyekkel ismerkedtünk meg, amelyekről még nem is tudtunk, vagy ha tudtuk is a verseny nélkül nem jutottunk volna oda el.
Betekintést nyerhettünk a hagyományos mesteremberek műhelyébe, közelebbről megismerhettük saját illetve szomszédos településünk, templomunk történetét. Új barátságok köttetek, a régiek pedig megerősödtek.
Ez az emlék örökre megmarad szívünkben, s hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részesei lehettünk a bányavidéki vetélkedőnek.
Budai Sámuel csapatkapitány
***
Bánya-vidéki Honismereti Vetélkedő, egy név, mely annyi kibányászásra váró titkokat rejt magába. Nekünk megadatott ez a lehetőség, és éltünk is vele. Mint bányavidékinek, fel sem tűnt, hogy ennyire NEM ismerem a vidéket ahol felnövünk.
Szabó Rezső
***
Habár én csak a III. fordulótól lettem a csapat tagja, nagyon örülök hogy lehetőséget kaptam a csatlakozáshoz. Bele élhettem magam a szerelmes Szendrey Júlia szerepébe, majd versírás közben szabadon engedhettük költői énünket. Mesét illusztrálhattunk, régi kacatok között, értékes kincseket keresgéltünk. Érdekesebbnél érdekesebb feladatok tárultak elénk. Igazi felejthetetlen élmény volt számomra is.
Demeter Hanna
***
A Bányavidéki verseny számomra egy óriási kaland volt, melyből sok hasznos információt és újdonságot ismerhettem meg. Nagyon meglepett, hogy az általam már ismert helyek mennyi meglepetést tartogatnak még.
Nagy Balázs
***
Még valamikor februárban, összegyűltünk a fiúkkal ahol felhozódott a verseny kérdése. Ekkor még nem voltunk sem eltökéltek, sem magabiztosak, de ennek ellenére mindenki vállalta azt, hogy mindig ki fogunk állni a csapat mellett.
Miklós István
***
Bányavidéki verseny nagyon élménydús volt. Sok olyan helyre eljutottam ahol sohasem voltam. Ez a verseny felért egy kirándulás túrával is. Különösen a Borpataki út szórakoztatott a legjobban
Erdőközi Zsolt

Comments are closed.