„Itthon, vagyunk” – Honismereti előadássorozat indul októberben

„csak aki ismeri, szeretheti igazán szülőföldjét…”

Talán sokan emlékeznek még a Teleki Magyar Ház keretében először 2006-ban, majd 2008-ban ismét megszervezett nagysikerű honismereti képzés-sorozatra. A hétvégi tanfolyam során szakemberek tartottak előadásokat Nagybánya és Máramaros történelméről, természeti értékeiről, műemlékeiről, művészeti, irodalmi és vallási vonatkozásairól – de az idegenvezetői szakma, a vendéglátás-idegenforgalom témakörében is érdekes-értékes információkhoz juthattak a résztvevők. Az előadások mellett városnéző sétára és múzeumlátogatásra is sor került, autóbuszos kirándulás formájában a környék turisztikai nevezetességeivel, műemlékeivel lehetett megismerkedni, végül pedig a „diákok” gyakorlati vizsga keretében adtak számot tudásukról és idegenvezetői képességeikről.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával, a Teleki Társaság „Itthon, vagyunk” – Közművelődési, közösségerősítő programja keretében most ismét meghirdetjük az előadássorozatot! A hétvégi tanfolyam október közepén kezdődik és november végén fog véget érni. Az előadások szombati napokon, 4-4 órás program keretében zajlanak: történészek, tanárok, lelkipásztorok vezetésével térképezzük fel a vidék történelmi, építészeti, kulturális örökségét, ugyanakkor a turizmusban, vendéglátásban és pályázati lehetőségekben ottonos munkatársak segítenek abban, hogy mit lehet kezdeni ezekkel az értékekkel, hogyan lehet ezeket a közösségteremtés, az idegenforgalom, a turizmus fellendítése érdekében hasznosítani, milyen infrastrukturális és személyes feltételei vannak a turisztikai célok megvalósításának, stb.

Kb. 30 résztvevővel tervezünk, a beiratkozás a jelentkezés sorrendjében történik. Kiemelt figyelemmel és szeretettel hívjuk és várjuk a nem nagybányai (Erzsébetbánya, Domokos, Magyarlápos, Koltó, Felsőbánya, Kapnikbánya, Szinérváralja, Sárosmagyarberkesz, Szamosardó, Monó, Máramarossziget stb.) résztvevőket! Részvételi díj nincs – illetve a program folyamatosságának biztosítása érdekében 50 lej regisztrációs díjat kérünk a jelentkezőktől, amelyet a program végén minden aktív résztvevőnek visszatérítünk. A múzeumi és egyéb belépőket, valamint a honismereti kirándulás költségét pályázati és saját forrásból biztosítjuk.

Részletek, információk a Teleki Magyar Házban személyesen, vagy a +40-744-919166-os telefonszámon (Dávid Lajos).

This entry was posted in uncategorized. Bookmark the permalink.